Csillagösvényen...,

"Életünk minden pillanatában egyik lábunk a tündérmesék földjén, másik lábunk pedig a mélységes szakadék szélén áll."


ember van a blogban.

Rólam

Archívum

Blogroll

Kedvenc szerzők

Blogom címkéi



http://rss.christin.blogter.hu/

Mit mondanak a nők, és mit értenek a férfiak!?

Mostanában rájöttem, hogy nagyon ritka férfi ember az aki beszéli, mit beszéli, egyáltalán érti a nők nyelvét!
Egy egyszerű példával megpróbálok utat mutatni most.
Van facebookon egy csoport aminek a neve valami ilyesmi : Ha egy nő azt mondja talán akkor rábasztál barátom. És ez már közelít az igazsághoz. Miért nem mond a nő egyszerűen nemet, ezt is levezetem, és természetesen a mit mond, és mit értesz kategóriákat is.

Történetünk kezdete tipikus. Találkozik a férfi és a nő, megismerkednek, pár mondatot váltanak, majd...bejelölik egymást a facebookon. Miért ott? Mert ez ma a legkézenfekvőbb.
A férfinak tetszik a nő, és pár nap múlva be is próbálkozik. Milyen férfi lenne ha nem ezt tenné...?
Küld egy üzenetet amiben kedvesen kávéra, esetleg teára invitálja a hölgyet.
- A nő elzárkózik, mondván, hogy a héten sok a dolga, és nem igazán ér rá. Ha nem írja oda, hogy viszont a jövő héten szabadabb vagyok és szívesen meginnék veled egy teát, akkor ez elutasítás, kedves ugyan, de mégis csak az.
Mit tesz a férfi?
Itt még nem adja fel, tehát nem lép le bunkón, ez szinte bizonyos, a hülye az kissé erőszakosan tovább invitálja, az okos azt mondja, valójában ő sem erre a hétre gondolt, mert neki is rengeteg a dolga, a mamája épp költözködik és neki segít, de a jövő héttől neki bármilyen időpont jó, így továbbra is fent tartja a meghívását.
A nő, megkérdezi mégis milyen okból hívta el, barátilag vagy ez egy randi lenne..?
A férfi nem fogja azt mondani, hogy ááááá csak  barátkozni akarok, mert az az egy amit abszolút nem akar, de elvágni sem szeretné magát, így olyasmit mond, hogy miért is ne lehetne e kettőt össze kötni, kellemest a hasznossal...stb
A nő, erre leírja, hogy csak azért kérdezte, mert ő nem túl rég, mint később kiderül fél éve is van- szakított, és még nem szeretne randizni senkivel.

A bunkó itt lelép. A hülye elkezdi győzködni, amivel teljesen elvágja magát, az okos....nos az okos azt mondja, ő épp pár hónapja szakított, és nagyon megviselte a dolog, talán nem is lenne képes most kapcsolatra, maga sem igazán tudja, nem is próbálkozott másnál, de ez a lány....nos ő annyira megfogta, és elnézést kér.

Kétszer utasították el a férfit másodszor már elég határozottan, de ő nem érzékeli!

Mit mondhatna a nő? Mondhatná, hogy nem én veled nem randizok, mert nem tetszel, nem vagy az esetem...de nem mondja mert tudja, hogy ezzel a férfi lelkébe gázolna. Ha mégis mondaná mit tenne a férfi?
A kultúrát, megköszönné a választ és röviden lelépne, a kevésbé kulturált akiből sajnos rengeteg van, jó esetben szó nélkül elkotródna rosszabb esetben vérig sértődni ( mi az, hogy ő nem tetszik??? hisz ő egy istenkirály, ne vicceljünk már) még rosszabb esetben még be is szólogatna, valami ilyesmit, hogy te sem vagy ám a világközepe nehogy azt hidd mán' virágom.

Így akkor most megértettük, hogy miért ilyen egyszerű de nagyszerű praktikákkal élnek a nők, csak azt nem értettük meg miért nem értik ezt a férfiak..???

De valójában az okos három jó pontot is begyűjtött magának szinte vert helyzetből..
Egyszer ő egy rendes fiú lehet, hisz segít a mamájának, ezt a nők rögtön érzékelik, kettő nagyon megviselte az utóbbi kapcsolata, amit ha tovább piszkálunk akkor kiderül, hogy ő egy érzékeny lelkületű férfi...na most ez vagy bejövős vagy nem..a nőkben alapból benne van a pátyolgatós anyuka akinek elsírhatja bánatát, arról ne is beszélve, hogy két sorstárs egymásra talált!!! de rosszul is kijöhet mert nem szeretik a nők a nyafogós pasikat, van benne rizikó tehát, de az okos jól fogja levezetni, tehát még egy pontot bezsebelhet.
A harmadik pedig, hogy eszébe sem jutott randizni mással, tehát a nő vonzó...nem is kicsit. Ezt melyik nő nem szereti hallani, persze túlzásba víve nem fogja elhinni, de szépen felépítve megeszi, és itt a harmadik pont.

Most már csak várni kell, természetesen tovább levelezni, de nem tolakodóan...ás egy idő után újra előállni a meghívással, hozzá téve, hogy természetesen ez nem minősül randinak, csak egy baráti beszélgetésnek.

És a többi...... :)

Tovább »

Valentin nap, vagy amit akartok.....

Ez a Valentin nap...Bálin nap...Szerelmesek napja...( nevezze mindenki aminek akarja) vagy csak egy sima kedd..túlzásokba esik. Először volt ugye a beájulás, virág és egyéb hasonló minden csupa rózsaszín...giccsedék, ide jött az amcsiktól, és  mi is elkezdtük 'ünnepelni' ...és ez baj volt, jött a sok fújjogó, ma meg már teljesen átfordult az egész...hihetetlen mennyi hülye ember van. Mert bizony ma eljutottunk odáig, hogy Valentin napot ünnepelni, vagy bármilyen formában említeni gáz lett.

Nem értem én ezt. Mindenkinek szíve joga, hogy milyen ünnepről emlékszik meg. Ott van az anyák napja, az anyák sem azon az egy napon anyák..ugye? De azért jól esik nekik olyankor a virág, bonbon, vagy pár kedves szó. Attól őket még mindig szeretjük, de talán nem mondjuk vagy mutatjuk, vagy csak egyszerűen nem tudjuk megtenni, hogy éreztessük minden nap. Na ilyen ez a valentin is. Nem azt jelenti, hogy csak ezen az egy napon szeretjük a párunkat, máskor meg tudomást sem veszünk róla. De miért ne vehetnénk ezen a napon egy szál virágot. Ja, hogy máskor is szoktunk? Na és, akkor megtehetjük ma is? Meg. Nem kell rózsaszín szív, bár akinek az tetszik miért ne, hisz minden ember más, mások az igényei, másra vágyik, mást kedvel, de ne is fújjoljunk már, ha valaki  ilyenkor édes kettesben tölt egy estét a párjával, esetleg a gyerekeket a mamára bízva, vagy merészel venni egy szál rózsát a szerelmének, esetleg másnap az irodában boldogan elmeséli, hogy milyen kellemes vacsorát költött el este a férjével.

 

Ilyen  egyszerű ez.....van akinek ez a nap egy sima kedd, másnak ünnep..és talán legyünk toleránsak embertársainkkal, ne rontsunk neki azért, mert ő ma valamiért jobb kedvű, derűsebb, vagy várja az estét, esetleg egy hívást. Mindenki ünnepeljen, vagy sem szíve szerint, és közben ne pofákat vágjon, hanem mosolyogjon.... :)))))

Tovább »

Hallgasd!

Elkezdtem nézni az amerikai x- faktort. Miért is? Azért mert egyszerűen érdekelt. Kíváncsi voltam ott, hogy zajlik ez, és a lényegesen több ember között mennyi is az istenadta tehetség. Erre a csajra már az elején felfigyeltem. Azt a dalt énekelte, amit amúgy is nagyon szeretek, bár eddig Beyonce előadásában hallottam  csak...és el sem tudtam képzelni, hogy akárki elénekelje.

Aztán jött a mentorok háza, és Melani bizony úgy tűnt kiesett....de....itt nem begyepesedett agyúak ülnek, mikor rájöttek a hibára vissza hívták, így az élő döntőket, nem 12 hanem 13 ember kezdte meg...és....és megnyerte...hát tudtam én, már ott az elején....nos ennél biztos voltak jobb előadások is utóbb, de ez az a dal.....a győztes dal...ami még így is...remekül szól. :)

 

 

Tovább »

Egy férfi és egy nő...

  "Egy parkban találkoztunk, távol a várostól. Szív dobogva vártunk rá mindketten.Hosszú hónapok teltek el,mire úgy éreztük, már nem elég csupán a szó, több kell, sokkal több.Látni, érezni , megérinteni a másikat. Leültünk  egy padra, de mivel én fáztam,így ő felajánlotta , hogy sétáljunk.Lábunk alatt ropogtak a színes őszi levelek.Mindketten szerettünk az avarban sétálni, de ki törődött most ezzel? Régóta ismertük  egymást.Voltunk már nagyon közel, de nagyon távol is egymástól...de tudtuk, a internet egy fura, világ, néhány ékezet, vessző csupán , és teljesen más értelmet nyernek a szavak, mondatok. Miközben sétáltunk ,megfogta a kezem,  rég nem fogta már ezt a kezet  senki .melegség öntötte el a szívem, majd a testem...jó volt vele...ezt éreztem,csodálatos volt.
 Jó volt a közelsége, a kedvessége.Megnyugtatott, hogy ennyire magabiztos . Ahogy végig néztem őt  tetőtől-talpig, az jutott az eszébe,ez az  a típus, akire  a nők annyira vágynak,s bármit megtennének azért , hogy őket válassza...
 De egyszer csak elbújt az őszi nap, ami eddig kellemesen langyos volt , egyszer csak nem volt sehol.A szél nekilódult, tépte a sárga, vörös leveleket. Igaz, nem kellett már nagy erőt kifejtenie ahhoz, hogy elválassza fától a leveleket, az ő gyermekeit. Az eső rázúdult, és messze volt minden menedék.De mégis! Egyszer csak észrevettünk egy apró faházat, valamikor erdészlak lehetett...futottunk az ajtajáig, és mintha egyenesen nekünk hagyta volna nyitva a sors.
Előre engedett, de már teljesen vizes voltam. Átázott nem csak a vékony kabátom , de az is ami alatt volt.Levetettem gyorsan, és akkor vettem észre, ahogy néz, nem az a megszokott kedves , baráti  tekintet volt már....teljesen más. Azt hiszem most láttam meg először egy férfi szemében az állati ösztönt, azt , amivel egy nőt akar,egy  nőt kíván,  de nagyon! Egyszer csak ott állt a hátam mögött, felemelte a vizes, ázott hajam, éreztem a száját a nyakamon, ott , ahol azok az apró hajpihék kinőnek ....Beleborzongtam, de nevettem közben.Nem akartam , hogy ennyire komoly legyen ez a találkozás.Nem akartam , hogy elveszítsük a fejünket.Tudtam , nekünk ezt nem szabad, nem lehet!
Mi lesz , ha nem akarok majd elmenni innen? Mi lesz, ha nem akarom az eddigi életem ezután?Megfordultam , hogy elmondjam a fejemben zakatoló gondolatokat...de a szája már csókolt...
Nem volt erőm. Pontosan azt akartam, azt kívántam , amit az előbb az ő szeméből  olvastam ki. Megszűnt  minden körülöttünk, és nem tudtuk  már kié melyik test, nem éreztük a hideget ,nem hallottuk a vihart...
 Mikor magamhoz tértem,az arcomon éreztem , ahogy levegőt vesz,annyira közel volt hozzám. Néztem őt , milyen békésen alszik.Kavarogtak a gondolatok az agyamban...kicsit hihetetlennek tűnt, hogy én itt - vele...Lehet hogy álmodom? Leemeltem magamról a kezét, azt a kezet, ami még álmában is engem ölelt...Nem akartam , hogy felébredjen,óvatos voltam.
Ha felébred, hogyan is mondanám  el neki, hogy nem maradhatok vele? Hogy soha így még nem  éreztem senki iránt,és senki közelsége nem esett még ennyire jól....
 Nem tudnám ezt elmondani  anélkül, hogy meg nem lássa a könnyeim...
Felvettem a még vizes,hideg kabátom,és becsuktam magam mögött az ajtót...Azt hiszem , a könnyebbik utat választottam. Megszakadt volna a szívem ha ott, akkor el kell mondani neki ,hogy nem maradhatok.
Ott hagytam  őt, azt , akiből  annyi biztonság sugárzott, akire talán az egész életemet rábíznám, akiben úgy hiszek....
Ott hagytam őt, s vele az igaz szerelmet, olyant, amilyennel csak ritkán találkozik az ember egész életében.Talán ez végig fog kísérni míg élek.,de nem dönthettem másképp....
Tudom , az idő minden sebet begyógyít, de én most mégsem a gyógyulásra várok.Teljesen másra....egy igazi csodára!!!!Olvastam valahol, a remény hal meg utoljára...és én remélek, egészen addig , amíg élek...
Felemelő érzés az álmok asszonyának lenni...de van ettől még felemelőbb, és még élethűbb...mikor egy nő a "valóság asszonya lesz"!!!!
.....és kitavaszodott....virágba borultak a fák, az avar helyén üde , zöld fű van már....csicseregnek a madarak, és én megint arra az őszre gondolok, miközben arcomat mossa a májusi eső...."

 

Tovább »

Ünnep

Békés és Boldog Ünnepeket!

 

 

"Békességet, boldogságot, csengőszót és gyertyalángot-, ajándékot, szeretetet, s mindent, ami fontos Neked. Békés, Boldog Szép Karácsonyt!"

Tovább »

Akartam írni...

valamit...aztán mire ide ültem...semmi nem jutott eszembe. :D Vagyis igen, de azt meg nem írom le. Így hát nem írtam semmit..ma sem.. :)))))

Tovább »

Talán csak álom....

A szerelvény lassan gördült be a pályaudvarra. Emberek siettek felé,felszálltak,vagy épp vártak valakit. Én is vártam. Rád.

Ott álltam földbe gyökerezett lábbal,már mióta,és vártam,vártam,hogy nyílik az ajtó és te tűnsz fel.

Állsz a lépcső tetején és rám nézel,a szemed,a szemed nevetése,s már tudom egész életemben rád vártam.

Szinte megjelent előttem a kép.

Kép,melyet magamnak festettem,a szín mit álmaim adtak,az érzés,mit a vágyaim rajzoltak szívemben.

Igen,így van,vágytam utánad,hiányzott már az érintésed,ölelésed,szereteted,láttam ahogy rám nevetsz közel hajolsz...és...

És fütty harsant,a vonat tovább indult,lassan néztem szét,mint aki most ébred kábulatából,emberek sietek,már csak én álltam ott,csalódottan,szemem tele könnyel.

Sikítani tudtam volna a fájdalomtól,de csak hallgattam,némán,beletörődötten bólintottam. Nem nyúltam a telefonomért mikor megcsörrent,nem akartam hallani a magyarázatod,nem akartam ostobán megértemet motyogni,nem akartam,hogy meghalld a hangomon sírok,nem akartam semmit csak végre egyedül lenni,és átadni magam a fájdalomnak,fájdalomnak mit,ki tudja hányadszor okoztál.

A világba szerettem volna kiálltani....Szeretlek!  Nem tudok élni nélküled,de úgy látszik nem élhetek veled sem.

És akkor valaki finoman hozzám ért,a nyakamba csókolt,átölelt,és én felébredtem.

Tovább »

Egy elfelejtett dal (?)

megidéz egy fénykép
 míg csak élnem kell
 sose lesz másképp
 ugyanaz a fájdalom
 ugyanaz az érzés
 az a búcsú szó
 amivel elmész
 nem számít
 hogy hány év messzeség
 az a perc ma sem múlt el még

 teli voltunk élettel
 szabad volt a szívünk
 és én úgy hittem
 sose kell félnünk
 hova lett a boldogság
 hova a sok álom
 és ami nincsen már
 miért kell
 hogy fájjon

 nem számít, hogy
 hány év messzeség
 az a perc ma sem múlt el még

 itt az éjjel
 és te nem vagy már velem
 hogy fogd a két kezem
 úgy mint régen
 és ha hívlak
 tudom senki nem felel
 csak egy elfelejtett dal
 sír a szélben

 visszahoz egy régi perc
 megidéz egy fénykép
 amíg csak élnem kell
 sose lesz másképp

 nem számít
 hogy hány év messzeség
 az a perc ma sem múlt el még

 itt az éjjel
 és te nem vagy már velem
 hogy fogd a két kezem
 úgy mint régen
 és ha hívlak
 tudom senki nem felel
 csak egy elfelejtett dal
 sír a szélben

 hány év múlt el
 és még mennyi kell ahhoz
 hogy újra kezdjem el

 itt az éjjel
 és te nem vagy már velem
 hogy fogd a két kezem
 úgy mint régen
 és ha hívlak
 tudom senki nem felel
 csak egy elfelejtett dal
 sír a szélben
 

 

Tovább »

Szakítás

Mint derült égből villámcsapás..?  Ezt nem értettem sosem. Nálam a szakítás sohasem így következik be. Szólok, próbálom elmondani, mindegy mit, apró dolgokat is, ami nekem rosszul esik, ami engem zavar, ami talán a másikat zavarja, ami talán neki nem jó. Megpróbálok távlatokban gondolkodni, és ha nem látom az utat, megbeszélni. Igyekszem érthető, és kifejező lenni.

Mikor falakba ütközöm, akkor sem adom fel, még mindig próbálkozom, talán mert látom, hogy még itt és most, vissza fordítható lenne minden, megmenthető. Ezzel lehet, hogy eltöltök hónapokat is, de nem érzem, hogy az időmet rabolnám vagy pocsékolnám, hisz törekszem valamire.

Csak hát a másik fél. Aki lehet megszokta, hogy nincs probléma, minden megy flottul,igen, neki tűnik aztán úgy, hogy semmi jel nem volt, és úgy jött ez a ' már nem akarok veled' mint derült égből villámcsapás.

 

Pedig csak figyelni kéne a másikra, csak meg kellene hallgatni, csak éreztetni kéne néha, hogy fontos. Ő a legfontosabb. Csak tenni kéne, csak megpróbálni tenni.

Ennyire egyszerű ez néha. Vagy ennyire bonyolult.?

Tovább »

Előmoderálás

Valójában kifejezetten nem szeretek az ilyen blogokban hozzá szólni, lehet fura, de én magamat tudom moderálni, szerintem ez sok minden kérdése, erre ne térjünk ki, legfőképpen azé, hogy itt aztán lehet olyanokat írni, amit az életben ki nem mondanánk. Ugye? Hát mert ahhoz gyávák vagyunk. Egyetlen rondább szavam a kuss, amit szoktam használni, bár az életben ezt nem mondom valóban, de nem azért mert nem merem, hanem mert nincs rá szükség, valahogy körül tudom magam venni olyan emberekkel, akiknek volt gyerekszobájuk, és az anyukájuk becsülettel megnevelte őket. Itt néha használom, valószínű az én türelmem is véges, utálom mikor vadidegen, arctalan, névtelen ember a szüleimet szidja, és ezt lerövidítem, mert ezekre a szintekre nem süllyedek, esetleg azt írom kuss!

 

Halál komolyan is gondolom, van egy színvonal ami alatt kár szerintem bekapcsolni a gépet, vagy épp felesleges netet köttetni, esetleg akkor csak  ha szirszar filmeket akarunk letölteni. :) De akkor meg ne szólaljunk meg, mert minek. :) 

 

Amúgy, ha már valaki előmoderál, akkor miért jelenhet meg olyan hozzászólás, hogy ' a jó kurva anyádat' vagy ez az előmoderáló blogger szótárában létező kifejezés(?) Mert akkor csak gratulálni tudok.

Valljuk meg a hely a békasegge alatt van. Részemről nem akarok másról pletykákat hallgatni, mert nem érdekel, és mert van saját reál életem, amivel elég nekem foglalkozni, nem akarom, hogy valaki szidja az anyámat, én sem szoktam az övét, és ha valakivel gondja van, azt beszélje meg talán privát vagy személyesen, ne itt ömlessze a térre, legalábbis ne az én blogomban, előre is köszi, nem  moderálok, ritkán szoktam, tehát a képlet egyszerű...MEG KELL TANULNI VISELKEDNI :)

Tovább »

Késő

Már napok óta nem hagyta nyugodni a gondolat…
Mi lenne, ha most az egyszer az esze helyett a szívére hallgatna?...
...hónapokkal ezelőtt kezdődött az egész! Még tél volt…. Reggel szokása szerint szaladt, hogy el ne szalassza a buszt, nehogy egy percet is késsen a munkából – az nem fért volna bele a mindig kiszámított életritmusába…... Hirtelen eszébe villant: hátha Gábor néz utána az ablakból – s mint már évek óta mindig, hátrafordult , de nem látott senkit az ablakban…
mint már évek óta…

De azért a régi szokását nem hagyta el (…talán nosztalgiából). Kapcsolatuk elején ez úgy zajlott: ő visszanézett – föl az első emeleti nagy ablakra – ekkor meglibbent a kék tüllfüggöny : feltűnt férje sziluettje, ahogy mosolyogva búcsút intett…mintha örökre váltak volna el… Az évek elkoptatták a kis játékot – Gábor már nem is vett részt benne - ilyenkor már nyilván a reggeli híradót nézte a tévében, és eszébe se jutott integetni neki…De ő azért mindig újra és újra visszanézett…reménykedve…- hátha... De ma reggel sem…hiába is leste – így viszont nem vette észre a szinte hangtalanul a járda mellé sikló fehér Ford nyíló ajtaját – és sikeresen neki is ütközött az épp kiszálló férfinak…Pillantásuk összeakadt – hirtelen bennakadt az épp kikívánkozó indulatos kifakadás. A férfi mélykék tekintete egyszerűen nem engedte kibukni a szavakat melyek nyelve hegyét csiklandozták…Néhány másodpercig belemélyedtek egymás szemébe – a levegő szinte sistergett köztük… Ilyet még soha nem tapasztalt – megérintette az idegenből áradó elementáris kisugárzás! Alig tudott felocsúdni - zavartan elnézést kért… a férfi szintén mosolyogva szabadkozott… Aztán eszébe ötlött a busz, így felfokozott tempóval igyekezett a sarkon túl lévő buszmegálló felé…még épp odaért, felugrott majd sietve a hátsó peronra ment, lesve a kikanyarodó buszból: hátha még meglátja alkalmi „ismerősét”…de az már eltűnt valamerre, csak a kocsi állt még mindig ott…
Egész nap nem tudott szabadulni a mély tüzű szempár emlékétől…utólag azt is megállapította, hogy nagyon kellemes férfias arcszeszt használ…azt is egész nap érezte! Nem is tudott rendesen koncentrálni a munkájára – és ez megrémítette – ő, a mindig felkészült munkaerő, időnként azon kapta magát, hogy csak bámul a levegőbe : meg se hallja, ha szólnak hozzá… Hazafelé menet a busztól átpillantott a másik oldalra, ahol reggel a kocsi állt –
de most üres volt az a hely. Mire is számított?...
Otthon a kötelességtudattól hajtva gépiesen elvégezte a napi teendőket…persze Gábor észre sem vette, hogy most meg sem próbálta elmesélni a napja eseményeit…máskor legalább kísérletet szokott tenni rá… Mondjuk ezen nem lepődött meg…már régóta nem egymással, csak egymás mellett éltek. Az éjszakája elég nyugtalanul telt : lépten-nyomon felriadt, s mikor sikerült végre elaludnia, akkor is zavaros álmok gyötörték, középpontban a kedves idegen mélykék tekintetével.
Másnap reggel meglepődve tapasztalta, hogy a fehér Ford ismét ott parkol ahol tegnap látta…közelebb érve azt is észlelte, hogy a gazdája benne ül – most nem szállt ki, csak kedvesen mosolygott rá…Valahogy megérezte, hogy most miatta van itt – talán a szeméből olvasott ki valamit, de ettől hirtelen olyan jókedve kerekedett, hogy miután ő is visszamosolygott, tovább haladva dudorászni kezdett egy kis dalocskát…nem is tudta, mikor fordult elő ilyen utoljára… A munkanapján szinte csak „átlebegett”… Otthon ismét a szokásos közöny fogadta, de ez most nem esett rosszul,.szinte észre sem vette… A gondolatai máshol jártak…Az éjszakáját megint zaklatott álomképek zavarták meg… Munkába indulva már nem is csodálkozott rajta, hogy az ismert kocsi ismét ott áll ahol az elmúlt napokban minden reggel. Már ő is messziről kedvesen mosolygott a férfira, és az most már nyíltan, egyértelműen őt figyelte… Így múltak a napok, majd a hetek – minden reggel ott állt a kocsi … a bűvölő szempár minden reggel végigkövette, ahogy kilép a kapun, végigsiet az utcán (most már szeme sarkából ő is az idegent figyelve…) majd befordul a sarkon, a buszmegállóhoz…
Aztán egy napon miután végzett a munkával, és sietősre fogva lépteit a munkahelye kapuján kilépett, csodálkozva vette észre a túloldalon a jól ismert kocsit – benne a kedves idegennel… Az, mikor megpillantotta őt, kiszállt és mosolyogva elé lépett: - Ne haragudjon, de ha már ilyen „régen” ismerjük egymást, elvihetem? – tulajdonképpen csak néhány pillanatig gondolkodott az ajánlaton – végül is ez nem jelent semmit: hazaviszik…ezzel még nem követ el semmi „bűnt” Beszállt a kocsiba, olyan természetességgel, mint aki „hazatalált”, mintha világéletében emellett a férfi mellett lett volna a helye…összemosolyogtak, de nem szóltak semmit – szavak nélkül is érezték, ennek így kell lennie… Innentől kezdve naponta megvárta a munkahelyénél… Másnap össze is tegeződtek… - Lovas Viktor vagyok – mondta a férfi –
Én pedig Endrődi Csilla, szia – és puszit váltottak…
Teltek a napok, pokoli jól érezte magát a bőrében – már műszak vége előtt egy órával teljes extázisban volt…pedig a letegeződéskori puszin kívül nem történt semmi bizalmasság köztük – mégis úgy érezte, ezt az embert rendelte neki a sors – vele le tudná békében élni az életét…Gábor egy hatalmas tévedés volt… Február vége felé (épp a születésnapja közeledett – 29-e, ez az ő formája, szökőnap)beültek egy kávéházba… Viktor már napok óta célozgatott rá, hogy van egy barátja, aki elutazott fél évre külföldre, és a lakását rá bízta…akár fel is ugorhatnának – ha ő is úgy akarná… Ő nem tudta igazán mit is akar! Mondta, majd átgondolja…ez súlyos döntés lenne a részéről, hisz nem csalta meg soha a férjét…A vonzódása a férfihoz mondjuk afelé hajtotta, hogy igent mondjon… Ahogy kifelé tartottak a presszóból, tekintete a kocsi rendszámára tévedt…meglepődött, eddig nem is figyelte…Most nevetve mondta „lovagjának”: - Látod a sors is hozzád „rendelt” engem…Hisz a rendszámod is engem idéz… ECS 229 – a monogramom és a születési dátumom – ezen jót nevettek – de aztán elkomolyodva elhallgattak… Tényleg, ez nem lehet véletlen – hisz mindketten hittek benne, semmi nem történik véletlenül… Aznap nagyon elmélázva ülték végig a hazáig vezető utat…
Csilla ettől kezdve hetekig rágódott a férfi ajánlatán… Hisz Gáborhoz már a megszokáson és a papíron kívül semmi sem kötötte…
Aztán egy március végi napon megérlelődött az elhatározás benne! Végre eldöntötte : ma megteszi – elmegy vele… Ennyi neki is jár! A munka végeztével kilépve a kapun csodálkozva látta a túloldalon a megszokott helyen az üres parkolóhelyet – Viktor még nincs itt… Tétován elindult az utca eleje felé – idegesen nézegetett jobbra-balra, nem figyeli-e valaki: miért is nem indul már haza…hisz máskor a Ford, benne Viktorral már ott várta – ő csak beugrott, és indultak is… Eltelt negyed óra, majd még egy fél – nem volt mozgás az utcán – csak ő sétált fel-alá egyre idegesebben nem tudta mire vélni a dolgot, hisz az utóbbi másfél hónapban kivétel nélkül előbb volt ott a férfi, mint ahogy ő végzett… Ha pedig valami közbejött volna, biztos megcsörgeti – nem hagyná nyugtalankodni – ebben biztos volt! Eltelt újabb tíz perc, nem tudott tovább várni…ha a nagy elhatározását nem valósíthatta meg, haza kellett mennie, mert nem akarta, hogy Gábor idő előtt gyanakodni kezdjen…A mára előkészített „alibit” – hogy összefutott gyermekkori barátnőjével, Gittával, beültek egy kávéra a sarki presszóba , s a nagy beszélgetésben elszaladt az idő – nem akarta most elsütni…
kell az még jobb napokra….
Hazaérve Gábort persze a tévé előtt találta. Épp valami hírműsor ment, ki tudja melyik csatornán…Férjének jó szokása volt, hogy folyton váltogatta…Ahogy a képernyőre pillantott egy közúti baleset képeit mutatták éppen…a szpíker éppen azt taglalta, hogy szinte elkerülhetetlen volt a kamion és a személykocsi ütközése – a személyautó sofőrje azonnal meghalt…
Ő csak nézte nézte a képet, a kamera épp az összeroncsolódott fehér kocsit mutatta – a képmezőbe lassan beúszott a rendszám… Nem tudta levenni a szemét róla – az oly jól ismert betű-szám kombinációról ! Gábor szólt is valamit hozzá, de ő csak meredten nézett –
majd lassan elkezdett csurogni szeméből a könny….

Tovább »

Félúton

Valahogy mindig félúton vagyok.
Remélve, nem vagyok útban senkinek.
S míg „valahonnan” „bárhova” jutok,
valami jót mindig magammal viszek.

Valahogy mindig félúton vagyok.
Úton a múltból talán a most felé.
S ha elhiszem, szép jelenem élem,
hegyek zúdulnak a két lábam elé.

Valahogy mindig félúton vagyok.
S néha félek, elfogy alólam az út.
Olykor elfog az a furcsa érzés,
hiába megyek - minden út körbefut.

Valahogy mindig félúton vagyok.
Mondják: az út a fontos, nem a cél.
Vezet hitem eltökélt-magamban,
s hogy minden lépés a csillagokig ér.

Valahogy mindig félúton vagyok.
Mint ki örökké utazni kényszerül.
Csomagom könnyű, egy szív, s egy lélek.
S próbálok úton maradni - emberül.

 

Sárhelyi Erika

Tovább »

Szeretünk szenvedni..?

Szeret a fene. Ez egy elég rövid és tömör válasz, még is sok ember számára nem világos.

Ma épp másodszor szembesültem vele, igaz most nem nekem mondták, csak úgy általánosságban, hogy 'miért szerettek ti annyira szenvedni' , ez ezelőtt ebben a formában hallottam ' minden nő szeret szenvedni, nektek ez a midenetek'

Ez a világ legnagyobb baromsága. Ember nincs aki szeret szenvedni. De attól még szoktunk bizonyos helyzetekben. Egyébként is utálom a sablonokat, ' mert a nők ilyenek' mert a nők így szokták' Én nem hiszem, hogy ez nemfüggő, inkább emberfüggő.

Ha valami nem tölt el boldogsággal, akkor most azt kéne hazudnom, hogy kibújok a bőrömből? Amúgy csak hozzá teszem, én ugyan nem nagyon mondok semmit, csak ha kérdeznek, akkor is legtöbbször, annyit, hogy jól vagyok kösz.

Az egy másik kérdés, hogy lehet látható, hogy nem vagyok a toppon. Ez van, a gödrök azért vannak, hogy néha  bele essünk, aztán kimásszunk belőle. A fájdalom nem döntés kérdése, a fájdalom, mint a boldogság, csak van, születik. Bennünk él, aztán bennünk bujkál, egyszer csak eltűnik, ezek nem meghatározható dolgok, hogy de holnap én már jól leszek, ahogy a szerelem, ez sem nagyon kérdez, be sem kopog ha érkezik, csak ott van, és mikor azt gondoljuk már elment, akkor is vissza jár, néha kicsit marad is, a jelenléte érzékelhető, a végleges eltűnése talán csak egy idő után észre vehető.


Ennyi ez betűkben, vannak nem megszüntethető dolgok, amik lassan múlnak, bár szükséges hozzá a tudatosság, de ezzel még nem eltörölhető.

Ha szeretjük, ha nem szeretjük, ez az élet velejárója.

 

 

 

Tovább »

Mennem kell tovább

Minden nappal jobban
 vágytam rád,
 minden szóval elvarázsoltál.
 Soha senki nem volt
 fontosabb még,
 mint te voltál.
 Úgy szerettél, bármi történt
 nem felejtem már
 De még...

 ...bárhogy kérsz,
 mennem kell tovább.
 Ne hidd, hogy úgyse fáj
 így is túl nehéz a választás.
 Nem kérek mást,
 ha tényleg véget ér,
 csakhogy adj majd új esélyt.
 Mondd, hogy: látlak még ne félj!

 Percek óta csendben nézel rám
 nem hiszem, hogy visszatarthatnál.
 Vajon mért nem vettük
 könnyedebben az életet?
 Mért akartad mindenáron
 azt, hogy más legyek?
 Mert így

 ...bárhogy kérsz...

 És ha zápor hull le rám
 a szívem is enyhül tán.
 És a napsugár
 majd hoz még száz csodát.

 ...bárhogy kérsz...

 

Tovább »

Ha ott jársz lenn

 Olyan sokszor fájt,
 hogy akit szíved várt
 el sem jött, mert épp máshol járt
 s aki fontos volt,
 csak játszott,
 csak bántott

 mikor tévedtél,
 mikor néha féltél,
 nem szóltál, s én láttam, elvesztél
 de bárhogy is féltlek,

 legjobb, ha én csak értelek
 mást nem segíthetek

 néha ott jársz lenn a mélyben -
 nézni is fáj
 s nekem várnom kell, hogy visszatalálj
 pedig megfognám a kezed,
 de nem tehetem,
 csak némán nézhetem

 aki bántott rég
 s ami bánthat még,
 ha megtehetném, eltörölném
 sose engedném,
 hogy bántson,
 hogy fájjon

 akad néhány könny,
 mire nem volt vigasz
 s néhány kérdés nem kap választ már
 s ha félsz majd egy éjjel,
 vagy az, ami fáj, nem múlik el
 én itt leszek, ha kell

 néha ott jársz lenn a mélyben -
 nézni is fáj,
 s nekem várnom kell, hogy visszatalálj
 pedig megfognám a kezed,
 de nem tehetem,

 bárhogy is fáj a félelem,
 szívedet meg nem védhetem
 s bárhova jutsz így nélkülem,
 csak némán nézhetem
.

 

 

Tovább »

BLOGTER CLASSIC - DOBO MÁTYÁS, ÖTLET: CHRISTIN, SZERKESZTETTE: ROBAI VIKTOR

Blogter